Az első napok mindig nehezek

Hiába találod ki a rendszert, tervezel meg mindent pontosan, az élet újra írja a forgatókönyvet.

Meg persze az eb. A keretek közé szorított kutya mit szeretne? Kitörni belőle. Csak azért is úgy élni, mint ahogyan neki tetszik. Pláne, amíg nincs meg a kellő fegyelme és tisztelete irántad.

Te csak konzekvensen tartsd magad a tervhez. Előbb vagy utóbb sikerrel fogsz járni.

Nálunk ez valamivel könnyebben ment.

Szerencsénkre abban az időben otthonról dolgoztam, így minden percet együtt tölthettünk.

Igazi kihívás volt egy izgő mozgó 8-9 hetes border collie mellett koncentrálni, és az ügyfelekkel telefonálni, de valahogy túléltük.

Körülbelül egy hét alatt rájött Lucy, hogy nap közben jobb ha elfoglalja magát a játékaival és a lakás minden negyzetcentijének felfedezésével, mert én nem fogok tudni vele játszani és foglalkozni ezidőben.

Persze az is leesett neki, hogy amikor hazaér Éva, akkor kezdődik a buli. Játék, trükk tanulás, nagy séták és még sorolhatnám.

Felismertük ezt mi is időben, és ehhez a relatív szigorú napirendhez tartottuk magunkat.

Ennek folyományaként ma Lucy képes egész nap pihenni, és várni a délutáni “énidőt”. Ez egy fontos része a harmonikus kapcsolatunknak, és többek között ez teszi lehetővé azt is, hogy jöhessen velem dolgozni be a céghez is.

Azért összességében nem volt minden fenékig tejfel. Visszagondolva hatalmas mennyiségű munka és önuralom kellet hozzá.

Sosem felejtem el az édes nagy barna szemeket. “Apa tudom, hogy most nincs játék, de csak egy iciri-picirit foglalkozhatnál velem is.”

Erősnek kell lenni. Garantálom, hogy mire felnő, áldani fogod az eszed, hogy nem engedtél neki. ?

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on whatsapp
Share on email

Hasonló bejegyzések

Kutya az utcán
Kedvencek

A világ kutya szemmel

Fotó: Sammy-Williams a Pixabay által. Milyen a világ egy embernek? Először is kezdjük azzal, hogy milyen számodra a világ. Kiszámítható, biztonságos. Tudod, hogy mikor mehetsz

Bővebben »
Én-A-Szuper-Tréner-8-alkalom-12
Egyéb bejegyzések

Én a Szuper Tréner 8. nap

Bevezető Muszáj egy kis felvezetést is írnom ehhez a naphoz, hogy érezd mennyire is volt fontos tapasztalás. A csütörtöki csepeli edzés után Lucy az edzőnknél

Bővebben »
Lucy és Csabi

Sári Csaba

Családi kutyatréner és full time border apuka

“Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer.

De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra.

Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…

Antoine de Saint-Exupéry

Személyes kedvenceim