Én a Szuper Tréner gyakorlat vége…

LPM&P tréner képzés - fotó: Kreidlmayer János

Olyan gyorsan elment ez a pár hónap. Mennyi, de mennyi élménnyel gazdagodtam és rengeteg szuper embert ismertem meg. Hiányozni fognak ezek a szombatok még úgy is, hogy hajnalban kellett kelni és indulni Gödöllőre. Aztán egész nap a hidegben tanulni, hogy hogyan tudjuk a kutyát együttműködésre késztetni. Az alap együttműködési program mellett nagyon sok új aktivitással […]

Én a Szuper Tréner 8. nap

Bevezető Muszáj egy kis felvezetést is írnom ehhez a naphoz, hogy érezd mennyire is volt fontos tapasztalás. A csütörtöki csepeli edzés után Lucy az edzőnknél Krisztinél maradt, ugyanis pénteken esküvőre voltunk hivatalosak Évával. Mivel „ottalvós” volt a buli így a péntek estét is külön töltöttük. Lucy sem maradt azért program nélkül, Krisztivel meglátogatták a Blessed […]

Állatok világnapja – terelés Bánkon

Hát persze, hogy meg kellett valahogy ünnepelnünk az állatok világnapját. Főleg azon állatokét, akik nekünk, akik ott voltunk az életünk egy jelentős részét képezik. Így hát felkerekedtünk korán reggel Krisztivel és Onixal, Henivel és Kovuval, Sanyival és Chirkével. Pesten csatlakozott még hozzánk Eszter és Raynee illetve Barbi és Flame. Szép kis csapat gyűlt össze, így […]

Én a Szuper Tréner 3.nap

Túl vagyunk a 3. napon, ami egyben a második gyakorlati óránk volt. Most egészen kipihenten érkeztünk a tréningre az ismét sűrű hét ellenére. Alap program Folytattuk tovább az alap program elsajátítását. Az eddig tanultakat fejlesztettük tovább, és emeltük a következő szintre, és pár új gyakorlat is bekerült a repertoárba. Lucy gyönyörűen csinálta a feladatokat. Egyetlen […]

Én a Szuper Tréner 2. nap

LPM&P tréner képzés - fotó: Kreidlmayer János

Szombaton túl lettünk az első gyakorlati óránkon is. Az egész heti durva tempó miatt fáradtak voltunk, de beleadtunk mindent, ami tőlünk telt. Hatalmas várakozással és kíváncsisággal érkeztünk meg Lucyval. Megismertük a többiek kutyusait. Én kisebb szerelembe estem Katka 11 hetes mudijával… Bár az alkalomról készült képekből ítélve ez nem csak velem történt meg. 🙂 Az […]

Újabb terelés Bánkon

Ha szabadidőnk engedi általában megjelenünk az ország valamely pontján egy juh nyájat üldözve. Nagyszerű kiegészítő sport ez az agility mellé. Javítja Lucy koncentrációját. Fejleszti az állóképességét. Én még több jelzésést ismerem meg. És érzésre még mélyebb kapcsolatot tudunk építeni. Pláne, hogy a tréning egyenlőre elég mély ösztön állapotban folyik. Néha kicsit olyan érzés, mintha Lucy-nál […]

Az első napok mindig nehezek

Hiába találod ki a rendszert, tervezel meg mindent pontosan, az élet újra írja a forgatókönyvet. Meg persze az eb. A keretek közé szorított kutya mit szeretne? Kitörni belőle. Csak azért is úgy élni, mint ahogyan neki tetszik. Pláne, amíg nincs meg a kellő fegyelme és tisztelete irántad. Te csak konzekvensen tartsd magad a tervhez. Előbb […]

Megérkezett hozzánk Lucy a mi kis csodakutyánk.

A megérkezés Egy átmulatott, fesztiválozós hét után érkezett hozzánk Lucy. Nagyon fáradtak voltunk, de már tűkön ültünk, hogy mikor érkezik családunk új tagja. Mivel Lucy tenyésztőjének éppen erre akadt dolga, így a szokásokkal ugyan ellentétben, de házhoz hozta nekünk Lucy-t. Megbeszéltünk, hogy milyen igényei vannak egy kiskutyának, mire kell a kezdeti időkben nagyon figyelni. Aláírtuk […]